Jordan Mechner népszerű Prince of Persia-jának folytatása 1993-ban jelent meg The Shadow and the Flame alcímmel. A történet ott folytatódik, ahol az első részben véget ért: a Szultán hazatért a háborúból, és a Hercegnek hatalmas kincseket ajánlott fel. De a Herceg csak annyit kért, hogy elvehesse a szultán lányát feleségül. Tizenegy napig boldogan éltek, de amikor a Herceg bement a palotába, észrevette, hogy a hercegnő egy másik Herceggel ül a trónnál. A másik Herceg pedig nem más, mint Jaffar, aki mágiájával visszatért. A Herceget ismét börtönbe zárta, a hercegnőt pedig elátkozta, így a hercegnőnek csak 75 perce van hátra.

A célunk ugyan az maradt, megkeresni az ajtót. De persze ismét csapdákkal és ellenségekkel nehezítik meg az utunkat. Lett pár új csapda, gombnyomásra aktiválódó puska, lávagödör, karók a falon, stb. Ellenségeknél pedig az őrök mellé csontvázak, kígyók, repülő fejek és madáremberek kerültek a játékba. Már három fegyverünk lehet, melyek hatósugarukban különböznek egymástól. Ezeket bármikor elővehetjük a Ctrl gombbal. A grafika sokkal jobb lett, és új helyszíneket járhatunk be – kikötő, part, barlang, elhagyatott templom, és palota. Már 10 mentési helyünk van, és már vannak ellenőrzőpontok. A játék egyetlen negatívuma, hogy néha akadozik az irányítás. Az első résszel ellentétben itt inkább több lesz a harc, mint a fejtörő.

Irányítás:
- Nyilak – mozgás
- Shift – óvatos mozgás, kapaszkodás
- Ctrl – harc
- Alt+G – mentés
- Alt+L – betöltés
- Escape – szünet
- Alt+R - játék újrakezdése
- Alt+A – szint újrakezdése
- Alt+S – zene ki/bekapcsolása
- Alt+O - beállítások
- SPACE – idő megjelenítése
- Ctrl+Q – kilépés a játékból